Míg hiányban van vidéken, addig Közép – Európában emelni kell a keretszámot, viszont így sem kap állást körülbelül 60 – 70 ember. Országos viszonylatban még 140- nel is kevesebben jelentkeztek összesen, mint ami a meghirdetett keretszám volt. Viszont nagy a túljelentkezés egy régióban. Közép – Magyarországon és azon belül is Budapesten olyan sokan jelentkeztek a meghirdetett szakorvosi képzésre, hogy a keretszámot meg kellett emelni 30 százalékkal. 552 ember pályázott a Semmelweis Egyetem régiójában, ahol ezzel szemben csak 322 rezidensi helyet hirdettek meg. A többi régióban pedig gy emelték a létszámot, hogy átcsoportosításokat végeztek, ám a fennmaradó üres helyekre még mindig lehet pályázni.


Közölte az egészségügyi államtitkár, hogy azért emelték a keretszámot, hogy minél több fiatal részt tudjon venni a szakorvosképzésbe. Ennyire sokan és egyben gyorsan is azért jelentkeztek, mivel jött egy új szabályozás – nyilvánította ki véleményét a Magyar Rezidens Szövetség elnöke. Ennek köszönhetően ki lehet azt jelenteni, hogy az új szabályozás jobb, mint a régi volt, még a gyermekbetegségek ellenére is. Abból kifolyólag, hogy ahelyett hogy elutasították volna a túljelentkezőket, inkább a keretszámot emelték meg, így egy kiváltságos helyzet alakult ki. Emellett az is egy tény, hogy még mindig kb. 60 – 70 rezidens nem kap munkát, viszont lehetőségük van arra hoyg egy szomszédos régióban helyezkedjenek el.

Dénes Tamás azt mondta, hogy a jövőben különféle ösztönző illetve pluszjuttatásokkal igyekeznek elosztani a rezidenseket a régiók között, mivel így ebben a helyzetben csak egy régióban volt túljelentkezés, a többiben pedig még néhol a keretszámot sem haladta meg a rezidensek száma. A kevésbé népszerű régiókat majd lakhatással valamint az utazás támogatásával próbálják meg vonzóbbá tenni. Jár ugyanis pluszpénz a betöltetlen háziorvosi praxisokért is. Nettó 140 ezer forint a rezidensek alapbére. Viszont annak, aki vállalja azt, hogy miután megszerezte a szakvizsgáját az ösztöndíj folyósításának megfelelően Magyarországon fog dolgozni és nem fogadja el a hálapénzt, azok 100 ezer forintos ösztöndíj jár. A gyermekgyógyász valamint a sürgősségi szakorvosjelöltek nettó 200 ezer forintot kapnak.

Az új rendszerben a rezidenseket közalkalmazotti jogviszonyban az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) foglalkoztatja. A központ pedig az adott egyetemet jelöli meg mint elsődleges képzőhelyet valamint a munkavégzés helyét. Csak az alapvető munkáltatói jogokat gyakorolja az ENKK, az intézmény hatáskörébe tartozik a rezidens beosztása illetve a többi munkáltatói jog egyaránt. A központ állja a rezidens illetménypótlékait valamint illetményét, ám a heti 48 órát meghaladó munkavégzésért a kórháznak kell fizetnie. A képzőhelyek azt is vállalják, hogy a szakvizsgázott rezidenst minimum annyi ideig foglalkoztatják, ameddig ott töltötte a képzését a jelölt. Akik részt vesznek a programban, havi bruttó 151 ezer forint támogatást kapnak öt éven keresztül.